A selyem útja – türelemből és eperfalevélből selyemköpeny lesz végül

2010. július 28. 18:58

Sifon, szatén, organza, taft – mi a közös ezekben az anyagokban? Igen, mindegyikük selyemszövetből készül. A selyem mind a mai napig az egyik legnemesebb anyag, amelynek népszerűsége évszázadok óta töretlen az egész világon.


A selyem története

A selyem több évezreden átívelő története a legendák szerint Kr. e. 2640 körül kezdődött, amikor a kínai császárné, Xi Lingshi véletlenül beleejtett a teáscsészéjébe egy selyemgubót, amely a hő hatására hosszú fonalat eresztett. A császárné tulajdonképpen ezt a fonalat legombolyítva tette meg a selyemszövés világhódító útjának első lépését. (E nemes anyag ősi eredetét támasztják alá az ókori jóslócsontokon megjelenő „hernyó, eperfa, selyem” szavak, valamint a Dalok könyvében szereplő, eperlevelekről és hernyókról szóló vers is.)

A mesébe illő kezdet után a folytatás is titokzatos, ugyanis a kínaiak évszázadokon át gondosan megőrizték a selyem készítésének titkát, olyannyira, hogy Nagy Sándor idejéig Európában a selymet egy kínai fa termésének vélték. Hogyan jutott el a selyem Európába? Az Kr. e. 3. századra a kínai és közép-ázsiai kereskedők Ázsiában és Európa felé kiépítették az ún. selyemutakat, s a Kr. e. 2. században a híres császári követ, Zhang Qian már a messzi nyugaton is látott kínai termékeket. A történelem során a rómaiak találkoztak először a nemes anyaggal, de elkészítésének módja ismeretlen maradt számukra. A feljegyzések szerint a rómaiak körében olyan népszerűségre tett szert az egyébként rendkívül drága kelme, hogy az uralkodók hosszú ideig rendeletben tiltották meg a kínai selyemruhák vásárlását, mivel az óriási kiadások már az államháztartást veszélyeztették.

A hittérítők botja

552 fontos dátum a selyem európai történetében, ugyanis Justinianus bizánci császár ebben az évben bízott meg két Kínában járt nesztoriánus szerzetest, hogy ázsiai térítő útjuk során csenjék el a kínaiaktól a selyemszövés technikáját. A szerzetesek a dél-kínai Yunnanban ki is derítették a titkot, miszerint a magból eperfa nő, a hernyó pedig tavasszal tojást rak, eperfaleveleket eszik, majd gubót köt maga köré. A prédikátorok végül a botjukba rejtett eperfamagokkal és selyemgubókkal felszerelkezve tértek haza, ám összekeverték az előállítás lépéseit, és a gubókat ültették el a földbe, míg a magokat igyekeztek meleg helyen tartani, így nem érték el céljukat.

A hernyótartás technikájának elterjedéséhez kapcsolódik egy másik legenda is, amely egy híres buddhista szerzeteshez, Xuanzanghoz kapcsolódik. Szerinte a nyugat-ázsiai országok között volt egy Kvüsadana nevű királyság, amelynek lakói szerették volna elsajátítani a selyemkészítés technikáját, a kínaiak ellenben megtagadták a kérésüket. A kvüsadanai király azonban rendkívül leleményes volt, ugyanis a két ország közötti jó kapcsolat ápolása ürügyén feleségül kért egy kínai császári udvarbeli lányt. A kínai császár gyanútlanul hozzá is járult ehhez, nem tudván, hogy a kvüsadanai király az esküvő előtt arra kérte menyasszonyát, hogy lopjon el egy hernyót és néhány eperfamagot. Mielőtt távozott volna Kínából, a lányt gondosan ellenőrizték az átkelőnél, de mégis sikerült kicsempésznie a kincseket, ugyanis azokat a fejfedőjébe rejtette, vagyis az egyetlen helyre, amelyet nem vizsgáltak át rajta. Ezt a történetet erősítette meg később a magyar származású Stein Aurél egy Xinjiangban felfedezett festmény alapján, amelynek közepén egy előkelő ruhát viselő hölgy áll, jobb és bal oldalán pedig egy-egy szolga látható, akik közül az egyik a nő sapkájára mutat. Ez a hölgy pedig nem más, mint a kvüsadanai uralkodó kínai császártól kért felesége. Mindenesetre az biztos, hogy a Tang-dinasztia idején (618–907) a selyemkészítés titka nyugaton is ismertté vált.

Ami a selyemszövés további történetét illeti, a bizánciak mellett a 8. századtól az arabok is bekapcsolódtak a selyemiparba, meghonosítva azt Spanyolországban, majd Itáliában is. Így alakultak ki a 13. századra az európai selyemgyártó központok Firenzében és Velencében, később pedig a franciaországi Lyonban is. A selyemtermelés Magyarországot is meghódította a 17. században Passardi Péter János olasz telepes révén – az országszerte működő selyemgyárak azonban (a nagy munkaigény miatt) a 20. század közepén megszűntek.

Az európai konkurencia ellenére a selyemiparban a vezető szerepet mind a mai napig Kína birtokolja, méghozzá India előtt.

Hogyan készül a selyem?

A kínaiak ugyan gondosan őrizték a selyemkészítés titkát, de manapság már tudjuk, hogy a híres technika négy fő lépésből áll, ezek: az eperfák ültetése és gondozása, a selyemhernyók nevelése, a selyemszál legombolyítása a gubókról, végül a textil megszövése.

A kínaiak tavasszal, két hónapos munkával nevelik a selyemhernyókat. Amikor megjelennek a levelek az eperfákon, kikeltik a tojásokat, majd egy hónapon át etetik őket az eperlevelekkel. A kínaiak szerint a gubókat kényeztetni kell, nevelésük meleg és száraz környezetet igényel. A folyamat következő szakaszában a hernyók egy speciális mirigyváladékot kibocsátva gubót fonnak maguk köré, így válnak bábbá. Ez a báb alakul néhány nap múlva lepkévé, amely meglazítva a gubót kibújik. Így azonban elszakad a selyemszál, nem lehet lefejteni, ezért a hernyót forró levegővel elpusztítják. Ezek után a gubót vízben megfőzik és megpuhítják, így egy gubóból kb. 400–600 méter selyemszál fejthető le. Egy selyemszál nem lenne elég erős, ezért 3–8 szálat fonnak egybe, ezt hívják grège-nek. Minél több selyemszálat egyesítenek, annál jobb minőségű az anyag – magyarázták el nekem egy selyemkészítő műhelyben, amikor Kínában jártam.

Mindazonáltal a selyemhulladékot is hasznosítják, ugyanis a nem lefejthető gubókból rövid szálakat fonnak, ebből állítják elő az ún. „chappe” selymet.

Néhány érdekesség

A selyem népszerűsége nemcsak kiváló minőségének köszönhető, hanem további előnyös tulajdonságainak is. Ez az anyag ugyanis rendkívül bőrbarát, a legtöbb esetben érzékeny bőrre sem káros, és kellemes viseletet biztosít azáltal, hogy nyáron hűt, télen pedig melegít. Emellett e kelme igen erősen nedvszívó is, ugyanis a saját tömege 30%-ának megfelelő vizet is képes megkötni, anélkül, hogy nyirkosnak éreznénk. A selyem további előnye a rugalmassága, mivel a selyemszál az egyik legjobban nyújtható természetes anyag. Ebből következik, hogy a selyem útja a jövőben több irányba ágazik majd el, hiszen még több területen alkalmazhatják majd a ruházati cikkeken és a lakástextíliákon kívül, például az orvostudományban.

A hernyók tehát még sokáig szorgalmasan fonhatják az értékes szálakat, amelyekből selyemköpeny lesz egyszer…

Horváth Alíz

(Megjelent a Konfuciusz Krónika 2008/2. számában.)

Itt lehet hozzászólni!

ELTE Konfuciusz Intézet