Akik otthon érzik magukat a pekingi IKEA-ban

2012. december 13. 9:14

Az IKEA pekingi áruháza pontosan olyan, mint a cég bármely más országban működő áruházai. Legalábbis zárás előtt és zárás után pont úgy néz ki a pekingi IKEA is, mint mondjuk a budapesti. No de nyitvatartási időben már egész más a helyzet. És persze nem azért, mert a pekingi IKEA-ban kínaiak vásárolnak, a budapestiben pedig magyarok. Hiszen a pekingiben is vásárolnak külföldiek, köztük magyarok is szép számmal, és vica versa, a budapestiben is vásárolnak külföldiek, köztük kínaiak is.
Az IKEA pekingi áruházában azonban azt láthatjuk, hogy az egyik mintának kitett ágyban egy gyermek alszik békésen, az egyik fotelben idős néni szunyókál, amott pedig egy egész család, papa, mama és egy gyerek fekszik és pihenteti a szemét. A vásárolni érkezett emberek pedig nyugodtan sétálgatnak, nézegetik a bútorokat, nemigen törődnek a relaxáló, nota bene durmoló emberekkel.
Üdvözöljük a pekingi IKEA-ban! A világ egyetlen olyan IKEA-jában, ahová az emberek ugyanolyan valószínűséggel mennek nyugalmat keresni, pihenni, horribile dictu aludni, mint jó minőségű és viszonylag olcsó bútorokat vásárolni.
„Elég sok olyan ember jön ide, akinek nem is áll szándékában, hogy vásároljon valamit” – mondta Cao Yang, a pekingi IKEA egyik bolti eladója. De vajon kik ezek az emberek, akik a kirakati ágyakban szenderegnek?
Egy vidám nap a szabadban. Illetve nem otthon.
A gyerekes családok egészen biztosan az első helyen vannak az IKEA-ban alvók között. Már első pillantásra is feltűnő, hogy a legtöbb ember gyerekkel alszik a mutatványágyakon.
Az üzletben szinte mindenhol láthatók babakocsik teli pelenkával, cumisüveggel és bébiétellel. A kisbabák pedig vagy a szüleik mellett az ágyon alszanak, vagy mózeskosárban, esetleg gyermekágyban, mert hiszen azt is árul az IKEA.
Az sem különleges dolog, ha az üzletbe érkező arra lesz figyelmes, hogy az egyik általa kiszemelt ágyon éppen tisztába tesznek egy kisbabát.
Az idősek is szeretnek az IKEA-ban pihenni. Wang Dejiu 71 éves nyugdíjas a Chaoyang kerületből. 2012. augusztus 31-én reggel 7 órakor kelt fel, megreggelizett, majd közvetlenül reggeli után a feleségével elbuszozott az IKEA áruházához. Dél körül érkeztek, és úgy tervezték, hogy ott töltik a délutánt a légkondicionált IKEA-ban, és majd csak vacsorára mennek haza.
„Szeretjük itt tölteni a napjainkat” – mondta Wang Dejiu. „A feleségem és én szeretünk ide jönni, amikor már beleuntunk abba, hogy örökké csak otthon vagyunk, vagy a parkokat járjuk. Nem azért vagyunk itt, hogy vásároljunk. A gyerekeink külföldön élnek. Néha nagyon magányosnak érezzük magunkat. Itt viszont tudunk pihenni, beszélgetni, élvezzük a hűvös levegőt, és közben azt is megtudjuk, hogy mi újság van” – tette hozzá a 71 éves Wang Dejiu.
Sokan jönnek ide családostul vagy a barátaikkal együtt. Nem ritkán ételt és italt is hoznak magukkal, sőt hírlapot és iPadet is lehet látni némely IKEA-ágyon fekvőnél. Az egésznek olyan a hangulata, mint ha azt tervezték volna, hogy a napot egy park helyett egy boltban fogják eltölteni.
Cao Yang, a pekingi IKEA egyik bolti eladónője elmondta, hogy rendszeresen el kell döntenie, engedi ezt a fajta viselkedést, vagy sem.
„Éppen most ébresztettem fel egy fiatal férfit, aki elaludt az egyik megtekintésre kitett ágyon. A legtöbb ember nem sértődik meg, amikor felébresztem őket, sőt néhányan még bocsánatot is kérnek a viselkedésük miatt” – mondta Cao Yang.
„A kisgyerekeket ugyanakkor nem ébresztem fel, ahogy a munkatársaim sem. Igen, sem a gyerekeket, sem az időseket, sem pedig a terhes nőket nem ébresztjük fel. Végtére is ez egy nagy üzlet, és ezek az emberek könnyen elfáradnak” – magyarázza a fiatal eladónő.
Habár a bútorokat élvezők, az ágyakon édesdeden alvó személyek nagyszerű reklámot jelentenek az IKEA számára, hiszen az IKEA-érzést, az IKEA-életstílust mutatják be, az áruház vezetői mégis ambivalensen viszonyulnak a kérdéshez. Hiszen a megtekintésre kirakott bútorokat később el fogják adni, így a bolt érdeke inkább azt diktálja, hogy ne hagyják az embereket túlságosan berendezkedni.
„Minden megtekintésre kitett bútor később megvásárolható lesz a második szinten” – magyarázta Cao.
Húsgombócfutam
De nemcsak a forró nyári napon vagy éppenséggel a hideg időben jól jövő ingyen légkondicionáló és a pihenésre olyan kényelmes ágyak miatt választják sokan kirándulási célpontul Pekingben az IKEA-t. A svéd cég büféje szintén hatalmas csáberőt jelent sokak számára.
„Azt hiszem, sokan jönnek ide az étel és ital miatt. Egy hot dog és egy ital mindössze 6 jüant, kevesebb, mint 1 amerikai dollárt kóstál. Ebédre a feleségem evett egy kis harapnivalót, amit még otthon csomagolt magának, én pedig bekaptam egy hot dogot” – mondta Wang.
Az IKEA éttermében kínai stílusú ételek is vannak, mint például a párolt marhahús 19,50 jüanért, de természetesen európai ételek is kaphatók, mint például a híres svéd húsgombóc, amelynek az ára 15,50 jüan. Ebédidőben az IKEA éttermében hatalmas a tömeg, ilyenkor bizony nem könnyű asztalhoz jutni.
A kellemes, nyáron hűvös, télen meleg hely, valamint a kitűnő étkezési lehetőség kombinációja miatt vált az IKEA közösségi központtá. Ez vonzza a különböző korú és hátterű embereket, sőt még olyan fiatal párok is járnak a pekingi IKEA-ba, akik nem találnak megfelelőbb helyet a randevúra.
Más bevásárlóközpontoktól és üzletektől eltérően az IKEA eladói nem hozzák az embereket kényelmetlen helyzetbe azzal, hogy követik őket, és mindent rájuk szeretnének tukmálni, olyan termékeket is, amelyeket talán nem is akarnak megvenni. Ehelyett az IKEA eladói csak a számukra kijelölt helyeken tartózkodnak, és csak azért jelennek meg időről időre a mintadarabnak kitett ágyaknál, hogy rendbe hozzák őket. És ez elvezet minket egy másik okig, amiért az emberek úgy döntenek, hogy felkeresik az IKEA-t akkor is, ha nem áll szándékukban vásárolni.
„Én teljesen megértem, hogy miért jönnek ide az emberek csak nézelődni. Itt ihletet és ötletet kaphatnak ahhoz, hogy miként rendezzék el otthon a saját bútoraikat” – mondta egy Zheng vezetéknevű vásárló.
Ugyanakkor nem minden vásárlónak tetszik, hogy a pekingi IKEA-ban alszanak az ágyakon és relaxálnak a fotelekben.
„Ez teljesen helytelen magatartás. Néhányan még arra sem veszik a fáradságot, hogy levegyék a cipőjüket, mások viszont mezítláb fekszenek az ágyon. Ez nem tisztességes dolog. Nem hiszem, hogy az emberek így viselkednek más országokban. A pekingiek tényleg soha ki nem hagynának semmilyen lehetőséget, ha előnyük származhat belőle” – mondta egy látogató, aki Xu néven mutatkozott be.
Vajon igaza van Xu-nek? Ez a fajta viselkedés csak Kínában tapasztalható?
Megtapasztalni az IKEA-t
„A New York-i boltban voltak néhányan, akik feküdtek az ágyakon, de nem láttam senkit, aki ténylegesen elaludt volna” – mondta Wang Yan, aki jelenleg New Yorkban él, és többször is járt az IKEA-ban bútort vásárolni.
A Hollandiában élő Hilary Yang elmondta, hogy náluk is hasonló a helyzet, az emberek mindig a vásárló szemszögéből tesztelik a bútorokat.
Ma A’nuo, a pekingi IKEA PR-menedzsere elmondta, hogy az ő marketingjük kulcsszava a tapasztalat.
Az üzletek és egyéb szolgáltatók megpróbálják az ügyfelek igényeit kielégíteni és tiszteletben tartani, hogy a vásárlóknak a lehető legjobb élményt nyújtsák. Az IKEA Peking esetében ez azt jelenti, hogy lehetővé tették a látogatóknak, hogy az IKEA-ra saját otthonukként tekintsenek.
Márpedig ez a szemlélet kedvező visszhangra talál azok között, akik előszeretettel használják a McDonald’s vécéjét, élvezik a könyvesboltok légkondicionálóját és wi-fin interneteznek a Starbucksban, pedig nem is fogyasztanak semmit.
„Ugyanakkor szeretnénk, ha a vásárlók jobban tudnák, mi az illem a nyilvános helyeken, és ügyelnének arra, hogy ne akadályozzanak másokat boltunk látogatásában” – tette hozzá Ma A’nuo.
Úgy tűnik tehát, hogy a pekingiek nem kelnek fel egyhamar az IKEA ágyaiból.
(forrás: cri)

Itt lehet hozzászólni!

ELTE Konfuciusz Intézet